vissza

elégia

• 
  

  
  
  

  Mint ólmos ég alatt lecsapódva, telten,füst száll a
  szomorú táj
  felett,úgy leng a lelkem,alacsonyan.Leng, nem suhan.
  Te
  kemény lélek, te
  lágy képzelet!A valóság nehéz

  
  

  nyomait
  követveönnönmagadra,
  eredetedretekints
  alá
  itt!Itt, hol a máskor oly
  híg ég alattszikárló
  tűzfalakmagányán a nyomor
  egykedvű
  csendjefenyegetően és esengveföloldja
  lassan a töménybánatot a
  tűnődők
  szivéns elkeverimilliókéval.
  Az
  egész emberivilág itt készül.
  Itt minden
  csupa rom.Ernyőt nyit a kemény
  kutyatejaz elhagyott
  gyárudvaron.Töredezett, apró
  ablakokfakó lépcsein
  szállnak a
  napokalá, a
  nyirkos homályba.Felelj -innen
  vagy?Innen-e, hogy
  el
  soha nem hagya komor
  vágyakozás,hogy olyan légy, mint a
  többi
  nyomorult,kikbe e nagy kor
  beleszorults arcukon eltorzul minden vonás?
  Itt pihensz, itt, hol e
  falánkerkölcsi rendet a sánta
  palánkrikácsolvaőrzi,
  óvja.Magadra ismersz?
  Itt a lelkekegy
  megszerkesztett, szép, szilárd jövőtoly
  üresen várnak, mint
  ahogy a
  telkekköröskörül mélán és komorlónálmodoznak gyors
  zsibongást
  szövőmagas
  házakról. Kínlódó gyepüketsárba száradt üvegcserepeknézik
  fénytelen, merev
  szemmel.A buckákról néha gyüszünyi homokpereg alá... s
  olykor
  átcikkan,
  donog,egy-egy kék, zöld, vagy fekete légy,melyet az
  emberi
  hulladék,meg a
  rongy,rakottabb tájakról idevont.A maga módján itt
  is
  megteríta
  kamatra
  gyötört,áldott anyaföld.Egy vaslábasban sárga
  fű virít.
  Tudod-e,milyen
  öntudat kopár örömehúz-vonz, hogy e táj nem
  enged ésmiféle
  gazdag
  szenvedéstaszít ide?Anyjához tér így az a
  gyermek,kit idegenben
  löknek,
  vernek.Igazáncsak itt mosolyoghatsz, itt
  sírhatsz.Magaddal is csak
  itt
  bírhatsz,...