hétfő

elégia






            • Mint ólmos ég alatt lecsapódva, telten,füst száll a
              szomorú táj
              felett,úgy leng a lelkem,alacsonyan.Leng, nem suhan.
              Te
              kemény lélek, te
              lágy képzelet!A valóság nehéz

              nyomait
              követveönnönmagadra,
              eredetedretekints
              alá
              itt!Itt, hol a máskor oly
              híg ég alattszikárló
              tűzfalakmagányán a nyomor
              egykedvű
              csendjefenyegetően és esengveföloldja
              lassan a töménybánatot a
              tűnődők
              szivéns elkeverimilliókéval.
              Az
              egész emberivilág itt készül.
              Itt minden
              csupa rom.Ernyőt nyit a kemény
              kutyatejaz elhagyott
              gyárudvaron.Töredezett, apró
              ablakokfakó lépcsein
              szállnak a
              napokalá, a
              nyirkos homályba.Felelj -innen
              vagy?Innen-e, hogy
              el
              soha nem hagya komor
              vágyakozás,hogy olyan légy, mint a
              többi
              nyomorult,kikbe e nagy kor
              beleszorults arcukon eltorzul minden vonás?
              Itt pihensz, itt, hol e
              falánkerkölcsi rendet a sánta
              palánkrikácsolvaőrzi,
              óvja.Magadra ismersz?
              Itt a lelkekegy
              megszerkesztett, szép, szilárd jövőtoly
              üresen várnak, mint
              ahogy a
              telkekköröskörül mélán és komorlónálmodoznak gyors
              zsibongást
              szövőmagas
              házakról. Kínlódó gyepüketsárba száradt üvegcserepeknézik
              fénytelen, merev
              szemmel.A buckákról néha gyüszünyi homokpereg alá... s
              olykor
              átcikkan,
              donog,egy-egy kék, zöld, vagy fekete légy,melyet az
              emberi
              hulladék,meg a
              rongy,rakottabb tájakról idevont.A maga módján itt
              is
              megteríta
              kamatra
              gyötört,áldott anyaföld.Egy vaslábasban sárga
              fű virít.
              Tudod-e,milyen
              öntudat kopár örömehúz-vonz, hogy e táj nem
              enged ésmiféle
              gazdag
              szenvedéstaszít ide?Anyjához tér így az a
              gyermek,kit idegenben
              löknek,
              vernek.Igazáncsak itt mosolyoghatsz, itt
              sírhatsz.Magaddal is csak
              itt
              bírhatsz,...

NUDGENUDGE

NUDGENUDGE