Emlékszel még? Először volt a szél;aztán a föld; aztán a ketrec.Tűz és ganaj. És néhanappár szárnycsapás, pár üres reflex.
És szomjuság. Én akkor inni kértem.Hallom ma is a lázas kortyokat,és tehetetlen tűröm, mint a kő,és kioltom a káprázatokat.
Esztendők múlnak, évek, s a remény -mint szalma közt kidöntött pléhedény.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése