nem merek érinteni, súgni, kacagni
Megbuktam.
megbuktam megbuktam megbuktam, taszítsatok ki! miért nem tettétek eddig?
nő? mivégre? hogy volnék?
ha lenne is alkalom, hogy...
én inkább futnék, fejvesztve
vagy nyomorultul összekuporodnék a sarokban
és talán nyögnék, nyüszítenék szánalmasan, mint valami üldözött állat
éppen úgy.
ha valakit kedveltem, Úgy, istenigazából és ostobán
úgy őszintén
és emberien...
ha valakit kedveltem,
Az kivétel nélkül, szabályszerűen csak nevetett.
Nevetett mind. Rajtam. Fölöttem. Mögöttem. Egyenest a képembe, ki éppen hogy. Egytől egyig.
és nem. nincs változás. nem, nincs változás. (Sajnálom, uram, de ki kell, hogy ábrándítsam...)
félek a gúnytól
félek ezektől az emberektől
félek hogy egy ártalmatlan szavukkal is képesek lesznek szétszabdalni engem, ha még egyszer,
ha egyetlen egyszer is el kell viselnem, hogy vérig sértsenek.
hogy még a semmi is ilyen mélyen megbántson
nem hagyhatom, hogy bántsam magam
Inkább feladom.
gyakorta összekulcsolnám a kezem és sírnék és bőgnék és üvöltenék tehetetlenül
és egyszer majd azt is megteszem amit bánnék, ha már ez a hajszálnyi tartás is értelmét veszti.
pusztán ostobaságból, gyengeségből. ha sokáig húzza is egy ilyen életképtelen.
senki ne bocsásson meg akkor és soha.
úgysem számít.
nagy poén, mondhatom.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése